Az autóindítómotor működési elve lényegében egy energiaátalakítási folyamat,-amely az Ampère-törvényen- alapul, amellyel először a középiskolai fizikában találkoztunk: konkrétan az a jelenség, amikor az áramot{2}}szállító vezető erőt fejt ki, amikor mágneses térbe helyezi. A motor olyan alapvető alkatrészeket tartalmaz, mint az armatúra, a kommutátor, a mágneses pólusok, a kefék, a csapágyak és a ház.
Mielőtt a motor saját erővel működhetne, külső erővel forgásba kell állítani. Azt a folyamatot, amelynek során a motor stacioner állapotból önfenntartó működésbe-tér át,-amelyet ez a külső erő-könnyít meg, motorindításnak nevezik. A motor indításának három leggyakoribb módja a kézi indítás, a segédbenzinmotor-indítás és az elektromos indítás. A kézi indítás, amely vagy húzó-kötéllel vagy kézi hajtókarral történik, egyszerű, de kényelmetlen; továbbá magas fizikai megterhelési követelményei miatt csak kis teljesítményű-motorokhoz alkalmas, és egyes járművekben csak tartalék módszerként tartják. A segédbenzinmotor-indítót elsősorban a nagy-teljesítményű dízelmotoroknál alkalmazzák. Az elektromos indítás ezzel szemben könnyű kezelhetőséget, gyors indítási képességet, ismételt indítási kísérletek kapacitását és távvezérlési lehetőséget kínál; következésképpen széles körben elterjedt a modern autókban.
